Szász Jenő elmondta, pártja megteremtette az erdélyi magyar közösség számára a választás szabadságát és azért hozták létre az MPP-t, hogy “visszaállítsák a tettek hitelét”, tájékoztatott a MEDIAFAX tudósítója.
Bejelentette, a pártban létrehoznak egy “szociális-keresztény platformot”, hogy keresztény módon nyújthassanak támaszt a jelenlegi kormány által szociális szempontból elnyomottaknak.
“Úgy gondoljuk, hogy a két évtizedes, hibás jobboldali politizálás helyett a magyarok alternatívát akarnak, amely rendszerváltozáshoz vezet az erdélyi magyarság körében. Alapjának a közösség szolgálatának kell lennie. A közerkölcs megerősítését akarjuk, segíteni a nyugdíjasokon, az egészségügyben, oktatásban, közszférában dolgozókon, a munkanélkülieken, a jövőjüket nem látó fiatalokon, a kivándorlásra kényszerítetteken, mindazokon, akiket szélre sodort az RMDSZ kormányzás. Szövetkezni szeretnénk mindazokkal, akiknek céljuk a romániai, az erdélyi demokráciadeficit kiiktatása”, mondotta Szász.
Úgy értékelte, az MPP bejegyzésének köszönhetően létrejött a “több pártrendszer” az erdélyi magyarság számára is, de kifejtette, nem akar beszélni “a romániai magyar politika darázsfészkéről, arról, ki kivel köt szövetséget, kit szeret, ki kit árul el, ha lesz egy új párt, vagy ha nem sikerül annak bejegyzése (az Erdélyi Magyar Néppárt- bejegyzésére utalt-szer. megj)
“Soha nem volt ilyen nagy a veszély, hogy az erdélyi magyar politikum elveszíti választóit. Romániai magyar politikai osztály most éli fel anyagi és erkölcsi tartalékait”, mondotta Szász Jenő.
Beszélt az “áruló baloldali politikáról” és kiemelte, el kell tüntetni a “ciános politikát”.
“Alternatívát kell ajánlanunk. Aki «nemet» mond a ciánra, legyen szövetségesünk. A keresztény platform a nagycsaládosoké, ők, akik kormányon vannak (az RMDSZ-szerk.megj) alakítják a törvényeket. Mi soha nem fogjuk becsapni választóinkat”, mondotta Szász Jenő.
Kiemelte, az MPP programjába emelte az európai értékeket és tapasztalatokat és ezzel az “alappal” akarja elérni céljait, melyek közül a legfontosabb az autonómia.
“Egy történelmi régiókra alapuló Európát és egy európai Romániát akarunk. Állást foglalunk a magyar nemzet integrációja mellet”, mondotta Szász Jenő.
Az MPP szombaton Marosvásárhelyen rendezte meg harmadik kongresszusát, amelyen jelen volt a párt 126 küldöttje és több magyarországi hivatalosság, többek között Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke, Balczó Zoltán, a parlament alelnöke, Füzes Oszkár, bukaresti magyar nagykövet, az erdélyi egyházak képviselői, Izsák Balázs, az SZNT elnöke és meghívottként ott volt Claudiu Maior, a Maros megyei PDL főtitkára.







Strategy & Technology PUBLYO
Marketing & Sales Q2M